Sziasztok!
Ezen a honlapon a Lift! zenekar legújabb vállalkozásával ismerkedhettek meg. Felvételek hiányában többnyire még csak szövegelni tudunk nektek az „Erős. Várunk.”-ról (görgess lejjebb!), de zengő anyagokkal is szolgálunk majd fokozatosan. Érdemes vissza-visszalátogatni ide!
Apropó, „zengés”: a Lift! és legszűkebb rajongótábora immáron JOGI SZEMÉLYként is ténykedik, ami azt jelenti, hogy egyesületi formában is működünk. Megalapítottuk a
HADD ZENGJEN Keresztény Könnyűzenei Egyesületet,
hogy még szervezettebben tudjuk végezni zenei küldetésünket: az Örömhír terjesztését!
Most már egyszerűbben, néhány kattintással tudsz minket támogatni abban, hogy minél több városban, gyülekezetben és színpadon zenghessen a zenei tanúságtétel Istenről. Bankszámlaszámunk: 16200010-10135433 (Magnet Bank)
Igen, sokba tud kerülni egy igényesen kivitelezett és hangosított koncert. Ezen felül, vagy inkább ezt megelőzően pedig a felkészülés, utazás, technikai eszközök, bérlések, kommunikáció (népszerűsítés, közönségszervezés) is költségekkel jár, melyeket rendszerint privát forrásokból fedezünk.
Koncertjeinkre minden esetben ingyenes a belépés.
Természetesen az jelenti számunkra a legnagyobb örömet és támogatást, ha érdeklődéseddel, jelenléteddel is megtisztelsz bennünket.
És akkor bővebben az „Erős. Várunk.”-projektről...
Az „Erős. Várunk.” egy lelki barangolásra szeretne elvinni benneteket. A szűk egyórás, lelki útravalókban gazdag koncertünk ívét az egyházi esztendő ádventtől pünkösdig tartó időszaka alkotja. A Krisztus várástól elindulva a nagyheti eseményeken keresztül egészen a feloldozásig, a makulátlan győzelemig feszül. Zenei stációjárásunk központi figurái azok a kiváltságos helyzetben lévő emberek, akik Jézussal közvetlen kapcsolatban álltak, erejét testközelből élhették át.
A Júdás, a Pilátus, a Péter, a Zákeus, vagy éppen a Főpap mindannyiunkban ott lakozik: az ő személyes kríziseik, gyötrődéseik lényegi mozzanata, csakúgy mint mindannyiunkban, a várakozás. Várakozás kegyelemre, elismerésre, elfogadásra, ígéretre, békességre, simogatásra... Az egyházi évben tett zenei zarándoklatunk során arra teszünk kísérletet, hogy néhány evangéliumi szereplő bőrébe bújva megsejtessük, hányféleképpen is lehet a Megmentőre várakozni. Pilinszky János, Túrmezei Erzsébet, evangélikus korál kincseink és saját szerzeményeink lesznek ebben segítségünkre.
„...egyszerűen az, hogy létezel, mozdítja meg itt és most a világot.” – írja Pilinszky János Itt és most című versében. Krisztus az, aki a holtpontról ki tud minket mozdítani, s ereje által meg tudja adni várakozásunk, vágyakozásunk tárgyát. Ahogy a logó is összefoglalja: Ő erős, és lenyúl értünk a mélységbe. Mi pedig várunk. Bízunk benne, hogy számotokra is átélhetővé válik majd az az üzenet, amelyet zenébe és képekbe kódolva próbálunk átadni: „Erős. Várunk.” Megmozdít.
A Lift!-ről
2013-as indulásunk óta leggyakrabban a Szélrózsákon és a budapesti Tamás Miséken, valamint kerületi/gyülekezeti alkalmakon találkozhattál velünk. Repertoárunkba főként áthangszerelt afrikai, ázsiai és amerikai keresztény dalok tartoznak, melyeket európai párjaikkal házasítottunk össze. Ezenkívül négy misetételt is megzenésítettünk (az ősi alapokra figyelve, ugyanakkor mai kérdéseket feszegetve), valamint több korálfeldolgozásunk is született. Az „Erős. Várunk.” a Lift!-tagok korábbi, privát projektjeiből is szemezget. Hangulatából itt lehet ízelítőt kapni:
A Lift! jelenlegi tagjai a következő keresztény könynyűzenei formációkban (voltak) aktívak: Felsővezeték, Korál-sziget, LutheRoses, Promise, Pécsi Gospel, Szélrózsa Band, Tandem
A zenekar jelenlegi felállása a következő:
Bálint Ádám: elektromos gitár, ének
Bogyó Dóra: ének
Horváth-Hegyi Dénes: akusztikus gitár, ének
Huszák Zsolt: basszusgitár
Kulich Máté: dob
Pete Dóra: hegedű, ének
Koncertjeinken alkalomadtán vendégzenészekkel is együttműködünk, akik billentyűs- és fúvós hangszerekkel ganzdagítják az előadásunkat.